Pörgesse fel a motort, tegye a lábát a gázpedálra, és készüljön mindenki az olyan őrületes futamokra, amilyeneket csak a Mario Kart tud produkálni, mert egész Európában ezen a pénteken jelenik meg Nintendo Switch konzolokra a Mario Kart 8 Deluxe. Legyen szó akár családi versenyről a nappaliban, a TV képernyője előtt, akár egy gyors futamról a parkban a haverokkal, vagy egy közös játékról egy barátunk otthonában, a Nintendo Switch sokoldalúságának köszönhetően a Mario Kartot többféleképpen élvezhetjük, mint korábban bármikor.
Bármely korosztály tagjai együtt versenyezhetnek a Mario Kart 8 Deluxe-ban, a számos különböző játékstílus pedig bármilyen gyakorlottsági szinten élvezhetővé teszi a játékot. Az új, opcionálisan választható Smart Steering funkció segítségével a játékosok anélkül élvezhetik a száguldást, hogy aggódniuk kellene, hogy közben elhagyják a pályát, így tényleg mindenki számára felhőtlen kikapcsolódást tud nyújtani játék. A mozgásvezérléses irányítás a Nintendo Switch Joy-Con kormánykerékkel is megoldható, ami szintén pénteken kerül a boltokba Európa-szerte, és párban lesz kapható.
A Mario Kart 8 Deluxe-ban ismerős és közönségkedvenc Nintendo-karakterek tűnnek fel újra, mint például Mario, Luigi, Yoshi, Link a The Legend of Zelda sorozatból, vagy az új jövevények, Inkling Boy és Inkling Girl a Splatoon szériából, és mérkőznek meg a 48, különböző Nintendo-játékok által inspirált versenypályán, kezdve a Super Mario szériától, az Animal Crossing-on át Hyrule világáig, amit a The Legend of Zelda sorozat ihletett. Néhány pálya már ismerős lehet veterán játékosoknak, hiszen a versenyzők olyan korábbi Mario Kart játékok klasszikus helyszíneire is visszatérhetnek, mint például a Mario Kart 64, Mario Kart DS–re, vagy a Mario Kart Wii..
A Mario Kart 8 Deluxe őrületes többjátékos futamokat tesz lehetővé a játékosok számára, amiket bárhol, bármikor és bárkivel élvezhetnek. Elég csak átadni az egyik Joy-Con kontrollert ellenfelünknek, és a Nintendo Switch beépített képernyőjén játszva a Mario Kart 8 Deluxe változatos játékmódjai tetszés szerinti helyeken élvezhetőek. Játszhatunk az étteremben a rendelésünkre várva asztali módban, vagy az autó hátsó ülésén kézi konzolként használva a Nintendo Switch-et, vagy akár TV-módban egy házibuliban, ahol rengeteg módon mérhetik össze tudásukat kezdő pilóták és veterán harcosok is.
A helyi és online többjátékos versenyzés mellett a játékosok az újragondolt Battle Mode-ban is próbára tehetik ügyességüket. A nyolc különböző, a Battle Mode-ra kialakított arénában, melyek között visszatérő helyszíneket is találunk, például a Mario Kart 7-ből, különböző játékmódokban mérkőzhetünk meg. A játékmódok közt is találunk visszatérőket a Mario Kart Double Dash!! és a Mario Kart Wii játékokból, mint például a Bob-omb Blast, a Shine Thief vagy a klasszikus Balloon Battle, de újdonságként szerepel az új rabló-pandúr jellegű játékmód, ami a Renegade Roundup fantázianevet viseli. Használhatjuk a korábbi darabokból már ismerős Feather (toll) itemet, mellyel akadályokon ugrathatunk át, a Boo szellemmel pedig tárgyakat lophatunk el ellenfeleinktől. Ezúttal pedig akár két tárgyat is tarthatunk magunknál egy időben, ami még taktikusabb csatázást és versenyzést tesz lehetővé.
A Nintendo Switch nemrég megjelent játékainak – mint a Snipperclips – Cut it out, together!,a 1-2-Switch, és a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, ami a Metacritic oldalon a legtöbb maximális pontszámot kapta*, a valaha megjelent videojátékok közül – sikerszériájához csatlakozva a Mario Kart 8 Deluxe már megjelenése előtt is számos méltatást zsebelt be a kritikusoktól.
A 48 különböző versenypálya, a helyi és online többjátékos módok és az új Battle Mode mellett a Mario Kart 8 Deluxe-ban öt különböző sebességosztállyal is találkozhatunk, melyek közül választhatjuk akár a szupergyors száguldást ígérő 200cc módot is, valamint a játék mindezeken felül széles amiibo-kompatibilitással is rendelkezik. A többjátékos izgalmak számos különböző módon élvezhetőek a Nintendo Switch konzolon, de alapvetően négy főbb módja van annak, hogy barátainkkal együtt versenyezzünk:
A Mario Kart 8 Deluxe, a valaha kiadott legnagyobb és legsokoldalúbb Mario Kart játék, amit minden korosztály egyaránt élvezhet, április 28-án, pénteken rajtol el. (Kizárólag Nintendo Switch konzolokra).