A néha félős, időnként pedig bátor Captain Toad első saját kalandjára indul Wii U konzolon! Ebben a platformer-fejtörő alkotásban a játékosok a SUPER MARIO 3D WORLD apró hősével küzdhetik át magukat a számos akadályon.
A Wii U GamePad segítségével minden oldalról megnézheted a pályát, majd segíthetsz a látottak alapján Captaid Toadnak biztonságban célba érni. Utazása során számos kaland vár a kis hősre, köztük olyan pályák, ahol a GamePad kijelzőjén látható be a világ, valamint óriási ellenfelek!
Captain Toadhoz csatlakozik kalandozása során Toadette is. A hagyományos videojáték hősökkel ellentétve Captain Toad és Toadette nem rendelkezik semmilyen különleges képességgel – még ugrani sem képesek – és szinte mindentől félnek, mégis bátran néznek szembe az akadályokkal. Fejlámpájukkal és „bármire-képes” hozzáállásukkal kell átkelniük olyan ellenfelekkel teli helyszíneken, mint a Vadnyugati viskók és Goomba vízi parkok. Minden pálya tele van fejtörőkkel és rejtett titkokkal.
Az apró hősök a végső kincs, az áhított Power Star után vadásznak, amit kalandjuk elején elrabol tőlük Wingo, a hatalmas, kapzsi madár – Toadettel együtt -, igazán megnehezítve a félénk kincsvadászok életét. Segíts Captain Toadnak visszaszerezni a Power Start, rátalálni Toadettere és végül legyőzni Wingot. A kis hős célja felé tartva több mint 70 szórakoztató, fejtörő pályán fog áthaladni, miközben igyekszik összegyűjteni az összes csillagot és drágakövet!