SWITCH Xenoblade Chronicles: Definitive Edition

Vissza a gyökerekhez!

A Xenoblade Chronicles egy nyílt világú akció-szerepjáték, amit a Monolith Soft fejlesztett, és eredetileg a Nintendo adott ki Wii konzolra. 2015-ben portot jelentettek meg  a New Nintendo 3DS konzolhoz, 2020-ban pedig a Nintendo Switch konzolra adják ki felújított verzióját. Egy vadonatúj epilógus kalanddal, HD látványvilággal, könnyített játékmenettel, újradolgozott háttérzenékkel és még sok mással élheti át minden új és visszatérő játékos Shulk és barátai epikus RPG kalandját a legteljesebb kiadásban!

A Xenoblade Chronicles a Xenoblade Chronicles sorozat első daraba. A játékban egy több zónára osztott, nyílt világban vándorolhatunk, mellékküldetéseket vállalhatunk, melyek csapatunk tagjai affinitásaihoz kapcsolódnak, és valósidejű, akcióalapú csatarendszert használhatunk, mely hasznosítja karakterünk képességét, amivel a jövőbe képes pillantani.

A Xenoblade Chronicles a két harcoló titán, a Bionis és a Mechonis fagyott hátán játszódik. Bionis népe, köztük az emberszerű Hom-ok, folyamatos háborúban állnak a Mechonis Mechon nevű géplakóival. A Hom-ok erőfeszítéseinek kulcseleme a Mechon hadsereggel szemben vívott harcukban a Monado, egy kard, amit a legenda szerint egykor a Bionis kezelt. A kolóniára mért egy támadás közben a főszereplő, Shulk felfedezi képességét, amivel képes a Monado-t használni, és küldetésre indul, hogy megbosszulja legjobb barátját, Reynt, miközben mások is csatlakoznak hozzá a játék folyamán.

A Xenoblade Chronicles: Definitive Edition játék május 29-től lesz elérhető kizárólag Nintendo Switch konzolon. Szintén május 29-én érkezik a Xenoblade Chronicles: Definitive Edition – Gyűjtői csomag, melynek része egy Zenei válogatás a Monado dizájnjával díszített bakelit lemezen!