Platinum és Nintendo: egy jó kapcsolat

Látszólag nagyszerűen alakul a Bayonetta 2 fejlesztése, amelyben nagy szerepet játszik a két cég jó viszonya.

12_original

Yusuke Hashimoto, a Bayonetta 2 rendezője a CVG-nek nyilatkozve elmondta, mennyire kellemes a Nintendóval való együttműködés, és ha lehet szívesen dolgoznának velük a jövőben is:

“Nagyon fontos, hogy szabadon áramolhasson a kreativitás, és a Nintendo kellő szabadságot hagyott, hogy kövessük elképzeléseinket. Heves információcsere zajlott köztünk, és sok objektív visszajelzést kaptunk tőlük, mikor valamit túl soknak éreztek, vagy épp teljesen más ötlettel álltak elő. Úgy érzem, a Bayonetta 2 ettől még jobb lett, mint elődje.”

“Az elején a Nintendo azt mondta, hogy csináljuk, amit kedvünk tartja, azonban ahogy elkezdett összeállni a játék, felhívták a figyelmünket olyan dolgokra, amelyeket magunktól nem vettünk észre.”

“A játék tartalmának gondozása során rengeteget tanultunk a Nintendótól, és ha lehet, szeretnénk újra együttműködni velük és tovább nevelni közös gyermekünk.”