Élvezz egy különleges, újszerű kalandot a Ring Fit Adventure játékkal Nintendo Switch konzolon

Itt az ideje, hogy útra kelj egy csodás kalandban, egy hatalmas világot bejárva, telis-tele kihívásokkal, erős ellenségekkel, és egy gonosz (és izmos!) főellenséggel. De a csavar ebben a játékban, hogy a virtuális valóságban úgy mozoghatsz és győzhetsz le ellenségeket, hogy valós gyakorlatokat hajtasz végre a két, csomagban található kiegészítővel, melyek reagálnak igazi mozdulataidra. A Ring Fit Adventure Nintendo Switch konzolra október 18-ától elérhető a boltokban. A két új kiegészítő – a Ring-Con és a lábpánt – a Joy-Con kontrollerekkel együtt használva lehetővé teszi, hogy a való életben végrehajtott gyakorlatokat, mint például a helyben futás, guggolás, vagy a fej feletti vállprések a játékban hatékony támadásokká változzanak.

A játék fő, Kaland módjában a játékosoknak rengeteg színes világon kell keresztülvándorolniuk, azzal a végső céllal, hogy legyőzzék a gonosz testépítő sárkányt, Dragauxot. Miközben minden szintet teljesítenek, ellenségeket győznek le karjaik, lábaik, és törzsük használatával, tapasztalati pontokat, valamint hozzávalókat gyűjtenek, amikből a kaland során őket segítő italokat állíthatnak elő. Két csata között pedig akár különös közlekedési módszereket is felfedezhetnek, mint például guggolással hajtott kilövőállomás, törzsforgatással működtetett tutajok és más érdekes módszerek a játékban való haladásra, valós tornagyakorlatok használatával.

A fő kalandon kívül a Gyorsjáték mód egy nagyszerű lehetőség a Ring Fit Adventure rövid etapokban való használatára, gyorsan belecsöppenve a játékba és elhagyva azt. Ez a mód segít, hogy különböző módszerekkel élvezhess egy gyors játékot, mint például felváltva versenyezve barátaiddal és családoddal minijátékokban. Ezek a minijátékok sokféle aktivitást kínálnak, mint például dobozok izzó léglöketekkel való összetörése, amit a Ring-Con kiegészítő összenyomásával érhetsz el, vagy a guggolással végrehajtott kerámiaformázás. A játék tartalmaz online ranglistákat is, így bármikor összehasonlíthatod eredményeidet a Nintendo Switch listádon lévő barátaidéval!

Egyéb játékmódok, mint például az Egyszerű mód és a Sorozatok még további lehetőséget kínálnak az edzésre. „Egyszerű” módban külön-külön választhatnak ki és hajthatnak végre a játékosok mozdulatokat, melyeket gyakorolni szeretnének. A legmagasabb pontszámokat a rendszer elmenti, így bármikor nyomon követhetik fejlődésüket. „Sorozatok” módban többféle gyakorlatot lehet egymás után fűzni, akár tematikusan, akár egy-egy kifejezett testtájékra fókuszálva. Ez a játékmód kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy egyes izomcsoportoknak különös figyelmet szentelj, mint például a lábaidnak, vállaidnak, alsótestednek, vagy a törzsednek.

Mielőtt a játékosok belevágnának a Ring Fit Adventure játékban való kalandozásba, csak bele kell helyezniük a bal Joy-Con kontrollert a lábpánt kiegészítőbe, és felcsatolniuk azt a combjukra. A Ring-Con kiegészítőt, amelybe a jobb Joy-Con kontrollert kell behelyezni, két kézben kell fogni. A Ring-Con egy rugalmas elektronikus készülék, ami ellenállást fejt ki, és a Joy-Cont használva reagál a játékos mozdulataira. A Ring Fit Adventure bármilyen edzettségi és gyakorlottsági szintnek megfelelő nehézségi fokozatra beállítható, így még ha valaki a fitneszben járatlan is, bármikor módosíthatja a testedzés intenzitását, hogy jobban illeszkedjen képességeihez. Így a játékosoknak lehetőségük van arra, hogy minden nap mozogjanak egy kicsit a számukra kényelmes aktivitási szinten.

A Ring Fit Adventure szórakoztató mivoltának köszönhetően a játékosokat folyamatos és rendszeres testmozgásra motiválja, miközben haladnak játékbeli kalandjukban és fejlesztik karakterüket. A Nintendo Switch nyújtotta lehetőségeknek hála pedig a játékot bárhová magukkal is vihetik, így a nekik legmegfelelőbb helyeken és időpontokban edzhetnek.

Az egyedülálló Multitask módnak hála ráadásul még arra is lehetőség van, hogy a Ring-Con kiegészítőt csupán a beleillesztett Joy-Con kontrollerrel használják, a Nintendo Switch konzol nélkül is. Miközben munkában ülnek, vagy otthon a TV előtt, a játékosok préselgethetik és feszítgethetik a Ring-Con kiegészítőt, és így extra tapasztalati pontokhoz juthatnak. Később pedig egyszerűen szinkronizálhatják a Ring-Con kiegészítő eltárolt adatait a Ring Fit Adventure játékkal, így hozzájuthatnak a bónuszokhoz, a tapasztalati pontokhoz és egyéb játékbeli tárgyakhoz karakterük számára.

A Ring Fit Adventure elérhető a boltokban, és tartalmazza a játékkártyát, valamint a Ring-Con és lábpánt kiegészítőket. A játékkal kapcsolatos további információkért látogassanak el a https://nintendo.co.uk/ringfitadventure weboldalra.

Hajts végre játékbeli akciókat valóságos tornagyakorlatokkal a mellékelt Ring-Con és lábpánt kiegészítőket használva az október 18-án megjelenő Ring Fit Adventure játékban, egy izgalmas és újszerű kalandjátékban.

Megjegyzések:

* Az online játék közben internetkapcsolat szükséges. Az online szolgáltatások használatához létre kell hoznia egy Nintendo Fiókot, és elfogadnia a kapcsolódó felhasználói szerződést. A Nintendo Fiók Adatvédelmi Irányelvek érvényesek. Egyes online szolgáltatások nem minden országban elérhetőek. Az online játékhoz Nintendo Switch Online tagság szükséges. Tudjon meg többet a fizetős tagsági feliratkozásról: nintendo.co.uk/nintendoswitchonline